fbpx

Méhes Judit (szobalány) és Gáspár Attila (szobafiú) ausztriai munkahelyi tapasztalatai

Méhes Judit (szobalány) és Gáspár Attila (szobafiú) kalandos “élményei” ausztriai munkavállalásuk során…

Ausztriai „kalandozásaink”!

Tisztelt Temesvári Úr, már hónapokkal ezelőtt elküldtük Önnek egy munkanapunk leírását, de azóta rengeteg fontos esemény történt velünk, melyről Ön is értesült. Szeretnénk ezeket a dolgokat a levelünkben összefoglalni, remélve azt, hogy a többi, hozzánk hasonló, Ausztriában munkát kereső számára tanulságként, segítségként szolgál.

A barátnőmmel október közepén álltunk munkába első ausztriai munkahelyünkön, egy hatalmas tiroli szállodában. A párom szobalányként, én pedig mosogatóként dolgoztam. Megragadva az alkalmat itt szeretném mégegyszer megköszönni Sándornak azt a rengeteg segítséget, feláldozott időt, melyet ránk fordított, enélkül nem sikerülhetett volna elkezdenünk az ausztriai „életünket”.

Ebben a Hotelben kb. két hónapot dolgoztunk, de a CV Prof által lefolytatott levelezésnek köszönhetően, még akadt több álláslehetőségünk, ahol többet fizettek volna és megbeszélve a barátnőmmel a jobb anyagi lehetőségek miatt úgy döntöttünk, hogy váltunk.

Decemberében megérkeztünk Lechbe, a Hotel Hartenfelsbe. Itt szintén ugyanabban a munkakörben foglalkoztattak minket, mit az előző helyen. A fogadtatás mesés volt, szó szerint kinyalták a …..! De ezután jött a feketeleves!

Megmutatták a szállásunkat, hát őszintén nem voltunk elragadtatva a kopár pincében lévő, földalatti panorámával ellátott szobától és persze a közös WC-zuhanyzótól sem, de úgy voltunk vele a szezon végéig simán kibírjuk.

A főnök német barátnője volt a mentorunk, ő mutatta be a szállodát, érdekes egy teremtmény volt az biztos, eléggé felsőbbrendűnek érezte magát és ezt ki is mutatta, úgyhogy már az elején akadtak összezördülések.

Ezután beindultak az előkészületek, pár nap múlva megérkeztek a vendégek is, szép lassan megismerkedtem mindenkivel a konyhán. Egy osztrák házaspár látta el a konyhafőnök szerepét, mellettük dolgozott még egy fiatal német szakács és én, mint mosogató, kisegítő. A munkával nem volt semmi bajom, mint eddig máshol sem, főleg ennyi pénzért, de a munkatársak és az ellátás hagyott némi kívánni valót maga után.

Dolgoztam már konyhán, de ennyi gusztustalanságot máshol nem láttam. Az még oké, hogy a szakács belekóstol az ételbe, de hogy a vendég tányérjában turkál, és az ő ételét eszi, majd a szájából visszaeső maradékot ugyanúgy kiadja, az már kissé gusztustalan volt. És még sorolhatnám… Ki is fejeztem nem tetszésemet, főleg mikor a személyzeti kajában is mancsikoltak, talán kicsit tartottak is tőlem, mert tudták, hogy Magyarországon rendőr voltam, ezért próbálták kerülni a konfliktust, de akadtak fagyos pillanatok.

A barátnőm élete sem volt itt egyszerű. Eleinte elvileg 8-10 órás munkaidőben voltunk megegyezve, ami neki szinte minden nap 12-14 órára kitolódott. Meg is kérdeztem a főnököt, hogy gondolja ezt, de csak azt mondta, hogy egyik nap többet, a másik nap kevesebbet kell dolgozni, hát a kevesebbet mi nem igazán észleltük.

A szobalányoknak ugyanúgy kellett a hotel előtt lapátolni a havat, mit az útszéli munkásoknak, lett is belőle betegség egyhamar.

Még este tízkor is telefonált a főnök barátnője, hogy ide-oda kellene menni, ezt meg azt csinálni, nem volt tényleges pihenőidő. Ott szakadt el a cérna, amikor beleszóltak abba, hogy reggelire miért két zsömlét eszünk, amikor csak egy jár. Hát a jó k….. , gondoltam magamban, utána meg egész délelőtt lapátoljuk a havat étlen-szomjan.

Volt ott egy horvát szobalány is, már több éve, nem is értettem, hogy bírja itt, de elmondta, hogy csak ez a hotel akarta elintézni a munkavállalási papírjait, meg a gyerekének nagyon kell a segítség, ezért nem mert még váltani. Mesélt még arról is, hogy volt itt más magyar, és még rengeteg más országbeli is, és szinte mind egytől egyig nemzetközi egyezményes jelek bemutatásával vált el a konyhán lévő házaspártól és a főnök kis alattomos barátnőjétől. Mi is valahogy így tettünk, még a próbaidőnk alatt december 23-án.

Izgalmas kis Karácsonynak néztünk elébe. Még a hotelből felhívtuk Temesvári Urat, elmeséltük neki a történteket, csak szörnyülködött, és biztosított bennünket abban, ha bármi segítség kell, rendelkezésünkre áll. Ez nagyon jól esett, hogy hónapokkal miután a sikeres levelezésünk lefolytatását befejezte, még mindig úgy tekint ránk, mintha csak most kezdenénk el nála jelentkezni.

Szerencsénk volt, mivel a Lechben töltött időnk alatt kaptunk még egy korrekt állásajánlatot Warth am Arlbergből, igaz én itt nem mosogatóként, hanem reggeliztető munkatársként dolgoztam volna, de mivel semmiképp sem akartunk hazamenni, ezért belevágtunk ebbe.

Kicsit féltem ettől az állástól, hisz még csak az alapokat tudtam a német nyelvből, de a főnök levelében megnyugtatott afelől, hogy ne aggódjak, ezzel nem lesz probléma, nem sokat kell kommunikálnom.

Amikor a szállodába érkeztünk kicsit megváltozott a főnök véleménye, mivel azt mondta, hogy ez a nyelvtudás lehet kevés lesz a felszolgálói álláshoz, de majd meglátjuk. Ezzel jól belém rakta az ideget, hisz ha ez a hely nem jön össze, akkor máshová nem tudunk már menni.

Karácsony volt, nem tudtunk kihez fordulni, csak Temesvári Úrhoz. Nagyon sajnáltuk, hogy olyankor zavartuk, de nagyon kétségbe voltunk esve. Mondanom sem kell, mert aki ismeri, tudja, hogy nem csalódtunk benne.

Pont a Karácsonyfa díszítése közben zavartuk meg, a családja véres szemekkel nézett rá, hogy még ilyenkor is dolgozik, de nem törődve ezzel, bekapcsolta a számítógépét és anyagi szolgáltatások nélkül több 10-20 telefonszámot, nevet, hotelek címét küldte el nekünk sms-ben, ahol esetleg még munkaerőt kereshetnek. És még egyszer hangsúlyozom, mindezt ingyen tette, ha akarta volna kikapcsolja a telefonját, hisz Karácsony volt, minek is dolgozna, de nem ezt tette, mindenben a rendelkezésünkre állt, bátorított, támogatott minket. Mindvégig úgy tett, mintha ezeréves barátok lennénk, pedig személyesen még egyszer sem találkoztunk, de reméljük egyszer úgy is megtudjuk neki köszönni áldozatkész munkáját.

Fel is hívogattuk az összes telefonszámot, melyet Sándor elküldött nekünk, volt ahol már beteltek az állások, voltak akik azt mondták, hogy az ünnepek után próbáljuk meg, úgyhogy egyenlőre nem volt más választásunk belevágtunk Warthban a munkába.

Sajnos bejöttek a főnök jóslatai és nem volt elég a nyelvtudásom a felszolgálói álláshoz, de szerencsére nagyon korrekt volt, elmondta, hogy szüksége van ránk, ha nem is felszolgálóként, akkor kitalálunk mást.

Rengeteg lehetőséget felsorolt és én a takarító mellett döntöttem, úgyhogy „szobafiú” lettem, így a párommal együtt tudunk dolgozni, azt hiszem erre nem is számítottunk, de a sok rossz után végre jött egy kis jó is. Hála istennek ezen a helyen nagyon szeretnek minket, a munka persze kemény, de valamit valamiért, végre megtaláltuk a számításainkat.

Vannak itt is érdekes munkatársak, szerbek, bosnyákok, néha nagyon unatkoznak, aztán kóstolgatják az embert, próbálnak veszekedéseket szítani, kétszínűsködnek, de egyszerűen az arcukba kell röhögni, aztán inkább egymásnál foglalkoznak, mivel látják, hogy nem sokat érnek el nálunk ezzel a viselkedéssel. Ők maguk is megmondták, ahol már csak egy „Jugó” is dolgozik, az csak veszekedést szül. De magasról le vannak ejtve.

Időközben, a szegény embert az ág is húzza stílusban, nehogy nyugodtan legyünk, a sífelvonósok hókotrója, begyűrte az autónk elejét, másik három kocsi társaságában. Persze a liftesek főnöke biztosított róla minket, hogy a kocsink pár héten belül szebb lesz, mint új korában, semmi okunk aggodalomra. De lett… Amikor értesültünk róla, hogy a biztosítójuk nem akar fizetni, mivel a kocsik hó alatt voltak kicsit a földbe gyökerezett a lábunk, legszívesebben …….., de nem tettem. (elgondolkoztam magamban, hogy azért jöttünk ki külföldre dolgozni, hogy kifizessük a kocsink javítását, amit nem is mi törtünk össze) Érdekes dolog, mik legyenek egy parkolóban, ha nem autók? Úgyhogy már rendőrségi ügy is van a dologból…

De a kezdeti ijedtség után, ismét nem csalódnunk a főnökünkben. Mindenben mellettünk áll, segít, és úgy néz ki, hogy az ő saját biztosítója fogja kifizetni a javíttatását az autónknak, pedig neki semmi köze hozzá.

Aki ezen levelem után még kételkedne Temesvári Úrban, vagy a CV Prof által nyújtott szolgáltatásban, az vessen magára, aztán próbálkozzon a sok más átverős, lehúzós külföldi állásközvetítőnél.

Maradunk barátias üdvözlettel: Méhes Judit és Gáspár Attila

Warth am Arlberg

UI: NYELVTUDÁS NÉLKÜL SENKI NE JÖJJÖN KI!!! TANULJATOK!!! ERRE IS ADNAK A CV PROF-NÁL SEGÍTSÉGET!!!

Írjon a CV Prof-nak ha kérdése van!

[contact-form]

Top