fbpx

Kovács Richárd írja le valós egy napját élete 2. ausztriai munkahelyéről, összehasonlítva azt az elsővel…

Kedves Sándor , és leendő munkavállalók!

Július 6-án utaztam ki ide Annenheimbe, a CV Prof segítségével.

Szeretném megosztani mindenkivel , hogy hogyan telik egy napom: Először is azzal kezdeném, hogy mosogatónak vettek fel a főnökömék, de a 4. napon már Pizzaszakácsként ,salátásként is dolgoztam…………….. Természetesen a fizetésemet is ehhez megfelelően igazították!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A konyhán 5-6 kolléga dolgozik. Van itt egy magyar pár is rajtam kívül! Jól kijövünk, nagyon segítőkészek, akárcsak a többiek!

Általában reggel 10 órakor kezdem a napot.

Miután megérkezem a munkahelyemre ami 10 percnyire van gyalogosan a szállásunktól mosogatással kezdem a napot (géppel). Nem nagy dolog, kb. 1 óra alatt ledarálom az egészet.

Közben beszélgetünk a kollégákkal. Nagyon rendesek, az első pillanattól kezdve befogadtak, segítenek. A főszakács egy végtelenül kedves, megértő ember! Itt ha valamit mondanak, hogy hozzak, vagy csináljak azt megköszönik!!!!!!!!!!!!!! Ezt megmondom őszintén nagyon furcsállom is, de a főszakács mondása szerint: “Ez így jó, mi olyanok vagyunk mint egy nagy család”.

Miután elmosogattam eszem valamit.

Majd a szokásos előkészületi munkák vannak: burgonya, hagyma pucolás, panírozás,szeletelés stb…….

Ez a vendéglő egy kempingben található, így szinte mindig van vendég, de a délelőtti forgalom nem túl jelentős.

Még annyit a helyről hogy egy kristálytiszta vizű tavat képzeljünk el, amit csodaszép hegyek ölelnek körül…… Szép… Itt van lehetőség túrázni, csónakázni, tandem ugrani, vitorlázni, …………….

Kb. 2 óra körül a főszakács megkérdezi: mit szeretnél enni Ricsi? Ezután miután sikerül választani megebédelek…. :-)

Ha nincs sok mosogatnivaló akkor Zimmerstundét (pihenő idő) kapok. Általában 1-2 óra.

Váltva szoktunk elmenni a kollégákkal, és míg a másik nincs ott addig az ott lévő végzi azt a munkát amit csinált. Nem olyan nehéz, csak oda kell figyelni. És fontos, hogy mindig csinálni kell valamit, mert azt nagyon tudják értékelni, ha valaki szorgalmas!

A vacsora általában 6 órától indul. Ekkorra mindenki visszaérkezik a szünetről és felvesszük a SUPERMAN pólót :-) ! Ilyenkor nincs megállás folyamatosan jön a rendelés!

Mosogatok, és ahol kell segítek: köretezek, salátázok, pizzázok ( tudni illik a pizzaszakácsunk nincs mindig a helyzet magaslatán).

Dolgoztam már egy Hütte konyháján, de ez itt teljesen más…..

Pár perc alatt szinte teljesítjük a rendeléseket. A pincérek nem győzik hordani a kész ételeket. Ez köszönhetően a főszakács jól kidolgozott rendszerének.

Itt csapatmunka van. Ha valaki éppen szabad akkor ott segít ahol tud! Ezzel igy vagyok én is! Legalább minden területen szerzek egy kis tapasztalatot!

A rohamnak este 9-re vége van. Ilyenkor a “nagyfőnök” bejön, vagy beküld egy pincért, hogy vegye fel a mi italrendelésünket :-)! Sörözés következik, miközben értékeljük az estét!

Majd következik a konyha takarítása! Itt nem az a rendszer van, hogy “viszlát majd holnap találkozunk”, hanem mindenki elpakol a saját részlegén.

Miután mindent elpakoltunk feltöröljük a konyhát és nagyon sietünk, mert a nagyfőnök már vár minket a Bárban a frissen csapolt sörrel! Beszélgetünk, viccelődünk, és általában 22:30-kor befejezzük a napot.

Itt minden este megköszönik a munkámat! Ez nekem nagyon sokat számít mert az előző munkahelyemen egy terrorista volt a főnököm, és rettegtem egész nap! Ez a hely viszont nagyon jó!

A főnökasszony miután megtudta, hogy otthon a feleségemen kívül két pici lány is hazavár, felajánlotta, hogy nyugodtan látogassanak meg engem itt. Természetesen ingyen ellátással. Még megfontolom….

Néha nem tudom, hogy dolgozom vagy nyaralok.

Remélem minél tovább sikerül itt maradnom.

Ja és a legfontosabb: Itt a túlórát kifizetik! Sok helyen “lecsúsztatják”, de itt egy összegben kifizetik. +300-400 euró a fizuhoz nem rossz….

A nyelvtudás viszont elengedhetetlen!! Gondoljunk bele, ha a legnagyobb forgalom kellős közepén kapunk egy utasítást, akkor azt azonnal teljesíteni kell, nem lehet visszakérdezni! Nem mondom , hogy profi szinten kell beszélni, de egy erős alapfok kötelező!

Szóval nagyjából igy telik egy napom itt! Ezt viszont Sándornak és csapatának köszönhetem! Ha Ők nincsenek akkor most otthon várhatnék a csodára….

Októberben természetesen ismét felkeresem majd Sándort ! Biztosra veszem hogy, sok ajánlat közül lehet majd választanom.

Üdv: Kovács Richárd/Ricsi Annenheim, Ausztria

Írjon a CV Prof-nak ha kérdése van! [contact-form]

Top