fbpx

Tisztelt Temesvári Úr és kedves Álláskeresők!

Egy héttel a következő sikeres ausztriai munkakezdés után szeretném leírni tapasztalataimat az új munkahelyről.

A sikeres interjú után május 7-én álltam munkába az egyik Ötzben, Tirolban található pizzéria-étteremben.

Az előző nap elfoglalt szállás egy kis másfél szobásként leírható lakás, ahol a másik konyhasegéddel voltunk együtt elszállásolva. Jobb, mint egy sima szoba, bár a főzőfülke méretű konyha nem nagyon fog hívogatni az itthoni ételkészítésre ha megéheznék. Egyébként rendezett, tiszta, a szezonális munkához számomra teljesen megfelelő.

A tulajpáros örömmel fogadott, mar első nap megdicsértek a munkám miatt.

Hárman kezdtük a szezont kisegítőként, egyikünktől már megváltak tapasztalatlansága miatt. A másikuk is egy magyar kisegítő lány, valamint egy héttel utánam kezd az új magyar főszakács is.

Eddig a tulaj, aki maga is szakács volt bent a konyhán a munka nagy részét elvégezni, irányítani minket.

Összesen tehát hárman vagyunk bent, és a beosztás alapján, mindig legalább ketten leszünk egy időben munkában.

Hétfő az általános szabadnap, bár a pünkösdi rohamra tekintettel, azon a héten mégis nyitva leszünk. Cserébe az előtte való kedden, a szezonkezdés miatti kisebb méretű forgalom miatt zárva tartunk.

Naponta 10-22 óra között van konyha Én eddig 10-14 illetve 18-22-ig dolgozom.

Reggelenként felmelegítem az előkészített szószokat, leveseket, megfőzöm, ami hiányzik, kevesebb, illetve felszeletelem a hideg hozzávalókat a napi induláshoz. 14 körül végzek, akkor mondják, hogy 6 körül, esetleg kicsit korábban menjek vissza.

Általában 10-ig vagyunk a takarítással együtt, de volt már olyan is, hogy korábban zártunk valamivel.

A mosogatást is mi végezzük, ki mikor hogyan jut a géphez.

A pincérekkel is jó a kapcsolat, kedvesek, rendesek. Ha van időnk segítünk nekik is a reggeli előkészületekben is.

Alapvetően jó a kapcsolat a tulajékkal is, két 30 as srác, beszélgetünk, hülyéskedünk is. Sokszor látjuk bent a családjaikat is, teljesen családias tud lenni a hangulat.

Örülök ennek a helynek, teljesen meg vagyok elégedve. Semmilyen gyomorgörcs nem jelentkezik munkakezdés előtt, szívesen járunk be dolgozni. Ez nem csak az én véleményem, hanem a kollégáké is.

Mégegyszer köszönöm a CV Prof csapatának a segítséget, valóban nagyszerű munkát végeztek.

Üdvözlettel Ötztalból: Kövágó Sándor

Írjon a CV Prof-nak ha kérdése van! [contact-form]

Top